• Žiacky parlament - Diákparlament

        •  

                                 

           

           

          A Diákparlament a 2012/2013-as tanévben jött létre. Székhelye a Füleki Ifjúság Utcai Alapiskola. A 3.-9.évf. tanulóinak önkéntes szervezete, nemzetiségi, vallási, származási  megkülönböztetés nélkül.
          A tanulók a Diákparlamentbe választással kerülnek, minden osztályt az  általa megszavazott tanuló képviseli. A választás 1 évre szól.

          A Diákparlament feladata:
           

           1. Képviselni az iskola összes tanulóját
           2. Tudatni a tanulók véleményét a vezetőséggel és pedagógusokkal
           3. Tanácsadás, konzultálás az új tanulókkal(elsősök, ötödikesek)
           4. Saját ötlettel hozzájárulni az iskola fejlődéséhez, különböző javaslatot tenni versenyek, akciók megszervezésére és segíteni azok megvalósításában
           5. Közvetíteni az információkat a tanulók és vezetőség között
           6. Segíteni azokat a tanulókat, akiknek erre szükségük van.
           7. Pozitív légkör kialakítása az iskolában
           8. Támogatni a demokráciát az iskolában.
           9. Harcolni az erőszak és diszkrimináció ellen.
          10. Foglalkozni a tanulók szociális problémáival
          11. Támogatni a tanulók és a pedagógusok közötti jó kapcsolatot
          12. Segíteni az iskola és környezete jobbá tételét, javaslatokat tesz a szebbítésére.
          13. Segíteni az oktatás feltételeinek minőségét
          14. Felkelteni a tanulók figyelmét a „nagy témákkal“ kapcsolatosan (diszkrimináció, rasszizmus, demokrácia, állampolgárság, aktív részvétel, választások, gyermekek jogai, emberi jogok, egészséges életmód, sport, kábítószer, zaklatás, szegénység, jövő, nemek közötti egyenlőség stb.)
          15. Az iskola irányításában partneri viszony kialakítása az iskola vezetőségével, pedagógusaival, alkalmazottaival és a szülőkkel.
          16. Előterjeszteni és támogatni a gyermekek jogait, kötelességeit, szükségleteit és érdekeit
          17. Propagálni és támogatni az önkéntes  tevékenységeket az oktatás, jótékonykodás, kultúra, szórakozás területén.
          18. Aktívan együttműködni a fiatalokkal foglalkozó szervezetekkel
          19. Energia spórolás az osztályokban és az iskola épületeiben.

           

          A Diákparlament munkájáról az iskolarádió, az IFU TV és a Diákparlament faliújsága közli az információkat az egész iskola számára.
           

          A Diákparlament tagjának joga van:


          1. Részt venni a Diákparlament döntéseiben a saját lehetősége és képessége szerint
          2. Asszertívan fellépni
          3. Megváltoztatni a véleményét
          4. Kifejteni a véleményét az összes problémáról, előterjesztett javaslatról és hozzászólásokról.

           

          Vissza az elejére


           

          Ö S S Z E T É T E L

          Vissza az elejére


           

          IFU TV

           

          1. műsor - 2012. december

          Vissza az elejére